Divine Divinity 2 – Végigjátszás

Fejleszt?: Larian Studios
Stílus: RPG (Szerepjáték)
Kiadó: Dtp
Megjelenés: 2010 január
Hivatalos Oldal: http://www.divinity2.com/

A története ötven esztend?vel az els? rész (Divine Divinity) vége után veszi kezdetét Rivellon mesés világában. Az el?z? részben f?szerepl?nk Divine a Damian elleni küzdelemben vesztette életét, lovagjai bosszút esküdtek a sárkánylovagok ellen. Itt lépünk mi a játékba mint ifjonc sárkányöl?, mit sem sejtve, hogy a gonosz Damian áll a cselszövés mögött. Majd id?vel az is kiderül, hogy bennünk szintén sárkányvér csörgedezik, így egy óriási csavarral, a másik oldalon találjuk magunkat. Képesek leszünk sárkánnyá változni, és a leveg?t hasítva harcolni. Hatalmas, és gyönyör? világban barangolhatunk, tele változatos ellenfelekkel, dungeonokkal, és rengeteg küldetéssel. Tudunk tárgyakat b?völni, italokat kotyvasztani, és kapunk egy remek „képzetség táblázatot” ahol skill pontjainkat eloszthatjuk, így bármilyen kaszt felé specializálódhatunk. Választható a lopakodás, vagy íjászat, lehetünk agresszív közelharcosok, varázslók. Rendelkezni fogunk például gondolatolvasással is, ami fontos titkokat, jelszavakat, rövidebb utakat, vagy más megoldási lehet?ségeket is megtudhatunk. Ez a szabad fejlesztés pedig nem csak a harci képességekre vonatkozik, hiszen lehetünk nagydumás szerencsevadászok, vagy tanként gázoló harcosok.
A Larian Studios teljesen szabad kezet ad nekünk a karakterfejlesztésben, ahogy ezt megtette anno a Beyond Divinity esetében is. A küldetéseket pedig kasztunkhoz igazodva oldhatjuk meg, nincs el?re kijelölt ösvény.
Hosszú játékra, és fordulatokban gazdag történetre számíthatunk, gyönyör? átvezet? videókkal.
A Collectors Edition így néz ki.

RENDSZERKÖVETELMÉNY
Minimum:
* CPU: 1.8 Ghz Dual Core (XP/Vista)
* RAM: 1 Gb (XP)/2 Gb (Vista)
* HD: 9 Gb free HD space
* Gfx Card: 256 Mb Shader Model 3.0 (Nvidia Geforce 7600-Series/Ati Radeon 1600, és a fölött)
Ajánlott:
* CPU: 2.6 GHz Dual Core (XP/Vista)
* RAM: 2 Gb
* HDD: 9 Gb free HD space
* Gfx Card: 512 Mb Shader Model 3.0 (Nvidia Geforce 8800-Series/Ati Radeon3800 és a fölött)
Áttekintés -- Néhány Tanács, Tipp, és Trükk
- A játék elején nincs sok jelent?sége milyen osztályt választunk, kés?bb lehet?ségünk lesz szakosodni, fejleszteni, ahogy szeretnénk. Szintlépésenként 4 pontot kapunk alaptulajdonságaink elosztására, és egyet a szakosodásra, skill-ekre.
- Az íj hasznos lehet a játék els? részében, de pontjainkat ne pazaroljuk erre.
- Akármilyen magasságból leeshetsz, nem történik bajod. (Más a gravitáció ezen a bolygón
)
- “Q” gombbal tudsz majd sárkánnyá változni (csak Battle Tower után), és így kereshetsz új utakat ha elakadnál.
- “U” gombbal azonnal a tornyunkba mehetünk, egy menü jelenik meg a jobb oldalon. (csak Battle Tower után)
- Az “F” gomb aktiválja a szünetet, amelyet bármikor használhatunk a játékban. (Én a játékbeállításoknál automatára tettem a pause-t, ha 30% alá esik az életer?m, hasznos, és ajánlott)
- Mentsünk s?r?n!
- Mindent gy?jtsünk, és Broken Valley Village-ban, a vízimalom alagsorában tudunk majd receptek beszerzése után (képlet nélkül nem fog sikerülni vegyészkedni) kotyvasztani potion-okat. Szükség lesz rájuk!
- A fölös cuccokat adjuk mindig el (súlykorlát 100, de pontokért emelhet?), a gyenge cuccainkat cseréljük le er?sebbekre (kovácsnál páncélok fegyverek)
- Mindig legyen nálunk életer? visszaállító (az elején kaja, kés?bb egyre er?sebb italok), és mana visszaállító ital.
- Szintlépéseknél próbáljuk meg okosan elosztani pontjainkat, nem kell mindent kifejleszteni, próbáljunk meg egy koncepció mentén haladni. (például egy varázslatot húzzunk fel maxra, addig a többi pihen, persze lesznek ebben gátak is, szintkorlátok. Például 3 szinten nem tudunk bika képességeket tanulni.
- Néhány teleportnál nem lesz lehet?séget, hogy célt válasszunk.
- Nem minden küldetést kell er?b?l megoldani.
- Beszéljünk mindenkivel, akkor megtudhatunk néhány érdekes, és hasznos dolgot. Használjuk a gondolatolvasás képességet is, így ismerve meg, jelszavakat és a tárgyak helyét (Pu: kulcs az üstben) stb. Minél magasabb az “ára” a gondolatolvasásnak, annál több érdemes információnk lesz. Ha ez nagyon alacsony, akkor valószín?leg nem kapunk semmi hasznosat. (Ments, és nézd meg mit mond, aztán fizess, vagy sem.)
- Sajnos csapatot nem verbuválhatunk, de id?vel idézni tudunk majd, él?halottat, szellemet, és démonokat, létrehozhatunk saját kegyencet is. Egy varázsló Nekromanta segédkezik ebben, a falutól (Village), észak nyugatra lent találjuk.
Ha a nekro quest-jét megcsinálod, máris lehet alacsony szinten is kreatúrád, és jól is jön, miel?bb érdemes megcsinálni. Van egy elpusztított bánya Lovis tornyától nyugatra, ahol van egy haldokló bányász kint, na ott vannak az eltévelyedett kreatúrái a nekrónak, mert vonzotta ?ket a kristálykopi. Ha azt visszavisszük neki, máris iránytíhatjuk vele a kreatúránkat, csak össze kell pakolni egyet.
- A tárgyakat tudjuk majd „enchant-olni” (megb?völni, varázser?vel felruházni), de ehhez is tárgyakat kell találnunk, vagy vennünk.
- Amíg a sárkány formában vagyunk, képesek leszünk er?s robbanó lövedékeket zúdítani az ellenre, de te védtelenek leszünk az ellenünk irányított lövedékekre.
- Szárazföldi egységeket nem tudjuk támadni sárkány formában.
- Lesznek olyan zónák, ahol nem tudunk sárkánnyá változni.
- Érdemes a játék elején a zárnyitást ki maxolni, de legalább hármasra felhúzni 3/5.
- A Dragon Slayer skill, jobb oldali menüjében válasszuk ki a nekünk tetsz? harcmodort (pusztakezes, egy fegyveres, fegyver-pajzsos, vagy dupla fegyverhasználat), az utóbbi er?sen ajánlott, és csak azt fejlesszük fel maxra.
- Lassan fedezzünk fel mindent, és az érdekes vagy küldetést adó helyeket jelöljük meg a térképen. (klikk a térképen és írjunk magyarázó szöveget, vagy jelölést)
TIPP CSOKOR (Írta: Sir Quno Jedi)
- fireball (nagyon durván területre sebez, halálos)
- explosive arrow (még durvábban sebez, nagy területre, kevés mana, gyors visszatöltés)
- whirlwind (ha körülvesznek, kevés manáért körbecsaphatunk rajtuk, elég egyesen ha megvan)
- firewall (magas szinten szénné égeti aki közel dekkol hozzánk)
- mana efficiency (sokkal kevesebb manába kerülnek a spellek/skillek)
- destruction (durván többet sebeznek a varázslatok)
- regenerate (túlgyógyuljuk magas szinten a sebzéseket szépen)
- way of the battle mage (magas szinten durván sebeznek a varik és semmi mínuszt nem kapunk rá, igaz csak egy ideig hat)
- summon demon (magas szinten tarol, el?tte summon undead és summon ghost, a ghost gyógyít, igen hasznos, a zombie meg t?zlabdázik)
- summon mastery (ha marad rá pont, jó, mert er?síti az idézett lényt)
Nagy általánosságban a következ? harcmodort ajánlanám:
- pakoljunk intelligenciára! és sokat! vitality-re, kell majd kés?bb egy kis dex az íj és str a páncélok miatt
- gyúrjunk er?sen a mágikus védelemre, az nagyon kell, a vége felé pláne
- els? slotba íjat, másodikba kétkezes, avagy két egykezes fegyót teszünk
- idézzük meg a ranger, vagy mage creature-ünket (menjünk a mágikus sebzésre mikor kreáljuk ?ket)
- idézzük meg a demon-unkat (vagy ami el?tte van)
- Jó tanács, hogy MINDENKINEK olvassuk szépen ki az agyából mit gondol, ahol engedi többször, ott többször is! Hasznos infókhoz és akár uniqe itemekhez juthatunk így (pl. páncél set-hez a repül? er?dök parancsnokaitól).
Way of the battle mage
Ha az ellent meglátjuk:
- explosive arrow a s?r?jébe
- fireball a s?r?jébe
Ha közel érünk:
- firewall ha még sok HP-je van
- whirlwind ha kevés
- Ha gáz van alakuljunk át sárkánnyá és gyorsan vissazjön a mana, ember formában meg a HP, ugráljunk el ha kell, ne álljunk ott hülyén.
- Magasabb szinten a területre hatóak nagyobb területre hatnak, úgyhogy igyekezzünk.
- Amíg nem lesz démonunk, nem szükséges skill-t resetelni, ott viszont érdemes, mert a zombie és a ghost skillekb?l származó pontokat eloszhatjuk másra.
- Fegyvereket nem nagyon kell használni kés?bb, ne tápoljuk a fegyós skilleket, addig meg jó az íj+kétkezes kard (két fegyver).
Rivellon

Küldetések Listája – F?küldetések
Farglow
The Farglow Connection M1 – A Farglow-i Kapcsolat
Broken Valey
Chasing the Dragon M2 – Sárkány Üldözés
To Lay a Ghost to Rest M2.1(1) – Szellem?z? Pihenés
Looking for Lovis M2(1) – Lovis Keresése
Paper Trail M2(2) – Papírok Kutatása
Dragon No More M2.11(1) – Nincs Több Sárkány
Hall of Echoes Bound M2.11(4) – Az Elfojtott Visszhangok Terme
Sentinel Island
The Prophecy M3(1) – A Jóslat
Candles in the Wind M3(4) – Gyertyák a Szélben
The Second Coming M3(4) – A Második Eljövetel
Breaking an Entry M3(4) – A Bejárat Áttörése
What’s in a Name? M3.3(6) – Mi a Neved?
Laiken in his Lair M3.3(9) – Laiken Fészke
Battle Tower
Hall of Echoes Bound -- Revelation M4(3) -- Az Elfojtott Visszhangok Termének -- Feltárása
Orobas Fjords
Hall of Echoes Bound -- X marks the Spot M5.2(5) -- Az Elfojtott Visszhangok Termének – X jelek nyomai
Reaping the Seeds M5.2(3) – A Magvak Betakarítása
Hall of Echoes Bound -- Lock and Key M5.20(2) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Zár és Kulcs
Hall of Echoes Bound -- Come to no Harm cz.1 M5(13) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Ártalmatlan Érkezés 1. rész
Hall of Echoes M5(18) -- Visszhangok Terme
Aleroth
Hall of Echoes Bound -- Come to no Harm cz.2 M6 -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Ártalmatlan Érkezés 2. rész
VÉGIGJÁTSZÁS
A BEAVATÁS

Map 1 (M1)
1. Rhode / Marius
2. Edmund
3. Aravir (íjászat tanár)
4. Alberic (mágus tanár)
5. Gawain (közelharci küzdelem tanár)
6. Sonja (tréning)
7. Isobel
8. Tiresias (illuzionista, kinézetünket változtathatjuk meg)
9. Gerald (keresked?)
10. Morgana / Toral (a beavató / szellem)
K1 kulcs1 a Ládához S1
Q= The Farglow Connection M1 – A Farglow-i Kapcsolat

A Rhode-el M1 (1) folytatott beszélgetés után, elküld a városba, hogy küldetésünket teljesítsük. Megtudjuk, hogyan válhatunk Dragon Slayer-é (Sárkány Pusztítóvá). Utadon találkozhatsz Edmund-al M1 (2), aki elküld Morgana-hoz M1 (14). ? fogja elvégezni a beavatásod els? részét, melynek köszönhet?en megtanulod a sárkányok titkait -- a beszédét, gyengeségeit, erejét stb.. Szemed színe megváltozik – így felismerhet?vé válsz mint „Slayer”, és kapsz egy képességet, látni fogod a halottakat (szellemeket). A képesség-pontjaid elvesznek. A következ? cél Isobel M1 (8), aki megtanítja neked a gondolatolvasás képességét -- ez nagyon hasznos lesz a játékban. A képességednek hála, képes leszel megtanulni érdekes dolgokat más emberekr?l, például rejtett helyeket, ládákat, jelszavalat stb..

Itt az ideje, hogy válasszunk egyet a három kaszt közül. Mennyünk az egyik helyi tanárhoz – Aravir-hoz, ? M1 (3) megmutatja, mi fán terem az íjászat, Albericow-nak M1 (4) hála mágusok lehetünk, míg Gawain M1 (5) harcost farag bel?lünk. A választás rajtad áll. Meg tudod változtatni a választásod, ahányszor csak akarod, de csak addig, amíg Farglow-ban tartózkodsz, utána már nem tudsz ezen változtatni. A választásodon múlik, egy kezdeti ismeret, és kapsz egy fegyvert is. Kés?bb még szabadon választhatsz az egész skill-fáról, de bölcsen válasszál szintlépéseknél, milyen módon alakítod Avatarodat. Ha gondoljuk mennyünk tréningezni egy kicsit Sonja-hoz M1 (6). Itt bemelegíthetünk, és a domb tetején találni fogunk egy könyvet, amit olvassunk is el („USE” az inventoryban). Itt találhatunk egy kulcsot is, ami az illuzionistától (8) északra lév? ládán használhatunk. Az illuzionistánál még finomíthatunk kinézetünkön is. Valamint vásárolhatunk Gerald-nál a keresked?nél (9). A feladatok elvégzése után, visszatérhetünk Rhode-hoz és Marius-hoz M1 (1).
TITOK!
Használjuk a gondolatolvasás képességet Edmund-on M1 (2), így megtudjuk, hogy van egy rejtett láda, és a kulcs helyét. (Figyelem, csak gondolatolvasás után találjuk meg a kulcsot a tábort?znél.) A tréninget csak valamelyik képzés után vehetjük igénybe. A tréninget többször is meg csinálhatjuk (pénz, és xp). A tréning helyen verjük le a goblinokat, szerezzük meg a kulcsot, és a könyvet (Skill Bock) amit olvassunk is el, és a kapott skill-pontot rakjuk a zárnyitásra, így már nyitható lesz a Alberic M1(5) melletti láda.( Mindenhol véletlenszer?en találhatunk cuccokat, érdemes próbálkozni. )

Díj: 50 tapasztalati pont, 200 arany, 1 további lehet?ség.

1. Rhode
2. Carlin (keresked?) / Toshan
3. Noryfundus (keresked?)
4. Christopher
5. Eugene
6. ZixZax
7. Bellegar
8. Sosostra
9. Dreavan
10. Filip / Jenae
11. Tagos Axe
12. George Gremory
13. Viper
14. Rothman
15. Yup’ik
16. Williams
P Pergamen
M2.1 Village
M2.4 Secret Passage
M2.8 Elhagyott Alagutak
M2.9 Bandita Tábor
M2.11 Maxos Temple
M2.12 Új Bányászok “Bányász
M2.13 Miller’s Storage
M5 Orobas fjordok
Broken Valley F? Küldetések
Q=Chasing the Dragon M2 – Sárkány Üldözés
Q=To Lay a Ghost to Rest M2.1(1) – Szellem?z? Pihenés
Q=Looking for Lovis M2(1) – Lovis Keresése
Q=Paper Trail M2(2) – Papírok Kutatása
Q=Dragon No More M2.11(1) – Nincs Több Sárkány
Q=Hall of Echoes Bound M2.11(4) – Az Elfojtott Visszhangok Terme

1. Rhode / Louis / Rodney Kapitány/ Peavey
2. Keane / Wellesly
3. Lamotte (keresked?)
4. Arnold / Romon
5. Folo (keresked?)
6. Derk (kovács)
7. Ollie / Bermaid Elsa / Tim / Doctor Needleman / Locke (keresked?) / Brave Sir / Robin / David
8. Richard
9. Elisabeth
10. Winthrop / Linda / Upton (Molnár)
11. Sean
12. „Zárt” szekér (jelszó)
13. Quincy
14. Lomax / Dana
15. Mouse
16. Hjalmar
M2.2 Sírkamra
M2.3 Vízimalom Bázis
M2.4 Titkos Átjáró
M2.5 Elveszett Barlang (Lost Cavern)
M2.6 Régi-barlang
M2.7 Elfelejtett El??rs
Broken Valey
Q= Chasing the Dragon – Sárkány Üldözés

Kövesd az utat, míg el nem éred a falut. A feladatod, hogy a sárkányról gy?jtsél információt, ezért kérdezd ki a helybelieket. A falusiak mondanak majd néhány hasznos infót: Elisabeth M2.1 (9), Ollie M2.1 (7), Romon M2.1 (4), Winthrop M2.1 (10), Sean M2.1 (11), Louis M2.1 (1). Elegend? információ megszerzése után, irány a laktanya, és tájékoztasd Rhode-t a tanultakról M2.1 (1).
Jutalom: 500 tapasztalati pont, 480 arany.
Q= To Lay a Ghost to Rest M2.1(1) – Szellem?z? Pihenés

Kapsz majd egy kulcsot, amit a kápolnában tudsz használni, ezzel jutsz le a kriptákhoz. M2.1 (2.2). El?tte mentsél, és ha gyenge lennél, lépjél pár szintet. A folyosón várni fog pár csontváz, a végén az oltár mellett, Arben’s Ghost fog megjelenni M2.2 (1). Gy?zd le ?t harcban, de vigyázzál, mert csontvázakat is idézni fog. Jutalmul egy kardot kapsz. Mennyél vissza Rhode-hoz, aki már vár rád az oltárnál M2.2 (2.1). A vezet? elmondja, hogy te még nem állsz készen arra, hogy megkeresd az utolsó Dragon Knight-ot. Átadja a kardot, és meg kapod a jutalmad.
Jutalom: 1500 tapasztalati pont, 480 arany.
Q= Looking for Lovis – Lovis Keresése

Miután megérkeztem az találkozóhelyre, Talan jelent meg, Rhode M2 (1) helyett. A beszélgetés után álomba zuhantam, melyben sárkánnyá változtam. Repülés közben ellenséges sárkányokat kellett likvidálnom, és egy kicsit megismerkedtem a ballistákkal is. Mikor felébredtem, Damian jelent meg, és rövid id? múltán Zandalor is. Megtudtam, hogy Talan nekem adta az erejét, és ezért már nem egy Dragon Slayer vagyok, hanem egy Dragon Knight. Cél a Lovis Tower M2 (2), ahol egy szellem található, akit?l majd néhány információt kapok.

Amíg nincs elég magas szinten karakterünk, addig nem ajánlatos átkelni a hídon. Mikor sikerül elérni a kaput, csalódva látjuk, hogy zárva van. Ugorjunk balra a torony küls? részére (vigyázz a csontvázakra), és utána irány a falépcs? a baloldalon. Használd a létrát, és juss el a tetejére. A következ? kapu zárva lesz. A megnyitáshoz, aktiválni kell a sárkányszobrokat, a megfelel? sorrendben. Az els? a létrához legközelebbi szobor legyen, majd figyeljük meg merre néz a sárkányok feje, és abban a sorrendben aktivizáljuk ?ket, ahogy egymásra néznek. Miután túljutottunk a kapun, keressük meg a helyes utat. A Következ? létramászás után már látni fogod a kaput.
Itt egy csapat csontváz fogad ismét, ha nem akarsz harcolni, csak menj át az ajtón, de nyugisabb ha levered ?ket. A terem bal oldalon találsz egy hullát a romok alatt (jól el van „ásva”). A hullánál talált Reveal Spell-t használjuk is, egy kar jelenik meg, ami m?ködtetni fogja a felvonót. Szálljunk a mélybe, és keressük meg a Tróntermet.

Válaszolni kell a szellem néhány kérdésére. Ha a válaszok mindegyike helyes, kapunk egy Monk’s Lovis’ Pedant-ot. A válaszokat a könyvekb?l, és a falubeliekt?l tudhatjuk meg.
To whom was Lord Lovis born? – Anastas, queen of ancient Ferol.
Who does Lord Lovis serve? – Ouroboros, god of Dragons.
What was Lord Lovis’ greatest victory? – The battle of Ten Thousand.
Who was the fiend that set in motion Lord Lovis’ downfall? – Ba’al.
What was Broken Valley called when Lord Lovis still ruled supreme? – Temple Valley.
Kérdezzünk a Lovis-ról mindent, amit lehet, és akkor megkapjuk a Maxos templom M2 (2,11) küldetést, és a f?kapu kulcsát.
Jutalom: 2250 tapasztalati pont, 720 arany.
Q= Paper Trail M2(2) – Papírok Kutatása

A templom el?tt M2 (2,11) üdvözölhetjük a régi barátokat. A beszélgetés után visszanyerhetjük Arben kardját, és megtámad Marcus és a két segédje. Ez elég kemény harc lesz, ha a karakter nem elég magas szint?. Használjunk növel? potikat, és idézzünk szörnyet ha tudunk. A harc után, átlépve a Templom kapun, beszéljünk Zandalor-ral.
El?re hozható a Lost Soul küldetés M2 (2).
Jutalom: 3.000 tapasztalati pontot, 1080 arany.
Q= Dragon No More M2.11(1) – Nincs Több Sárkány
Maxos Templom

1. Könyv
2. A Könyvtáros
3. Abalam
4. Amdusias
5. Amdusias Lakrésze
6. Damian
M2 Broken Valley Kijárat
M3 Sentinel Island Kijárat

Találunk egy könyvet a talapzaton, olvassuk el M2.11. (1). Bent lesz néhány talányos rész, a könyvben találunk tippeket a megoldásokhoz. Ha nem tudjuk kitalálni, hogyan lehet megoldani a rejtvényeket, olvassunk tovább:-)! El?ször is használni kell a vázát (megtalálod a jobb sarokban), ekkor kinyílik a kapu. Egy szobában találod magad, egy inaktív portált kell majd (középen) aktiválnod. Minden egyes alkalommal, amikor egy rejtélyt megoldasz, három ellenség fog támadni.

Mennyünk a baloldali könyvhöz, majd teleport, a terem tele lesz arannyal. Ne nyúljunk semmihez, mert sebz?dni fogunk, csak a süt?tököt (pumpkin) keressük meg, az kell nekünk.
A középs? könyv következik, egy csészét (cup) keressünk a baloldalon (nagyon apró).

A jobboldali könyv következik. Itt majd ugrálni kell egy kicsit. Ugorj fel a legalacsonyabb platformra, és menj fel a létrán. Ugrás a következ? platformra, és itt találsz egy kart, amely bekapcsol egy másik platformot, ami mozog. Ugorjunk rá, majd a következ? platformra, innen át másik oldalra, a másik karhoz. Ez aktiválja a teleportot lent. Essünk le, majd a teleport következik. Innen ugorjunk a három karhoz. A karokkal a platformokat mozgatod, egy lépcs?t kell alkotni velük, hogy szembe áttudjunk ugrálni.
Sorrend: 1-1-2-3
Az utolsó kar aktiválja a portált a teremben, használjuk a portált. Egy másik terembe érkezünk. Sassan beszélni kezd, azt mondja, nehéz feladat vár ránk. Az úti cél, a folyosó másik oldala. Harc lesz végig, minden szobában megtámad egy csapat katona. Meg kell találni a két rejtett szobát, és karokat. Ahol a tégla kilóg a falból, nyomd meg, és mögötte feltárul a rejtett szoba. A kerek terem után, át megyünk a korábban elzárt ajtón, egész le, ott találunk egy másik könyvet, olvassuk el, így már él a küldetésünk M2.11 (1).
Amdusias-t kell legy?znünk M2.11 (3), el?ször a sárkány formájától kell megfosztani, így emberi alakban tudunk harcolni vele. Bölcs dolog nagymennyiség? egészségügyi bájitalt (Healing Potion-t) beszerezni, és feltankolni el?tte. Mennyünk a könyvtárba, itt láthatjuk, hogy könyveket keresnek, a szellemet nem hallják, aki ezért nagyon el van keseredve (átvezet? rész). Miután meglátnak, elkezd?dik a harc, én nem tanácsolom, hogy beleszaladjunk a harc közepébe. Mennyünk kicsit el?re, majd szaladjunk vissza könyvig. Majd egyesével vadásszuk le a harcosokat. Ha kész beszéljünk a szelemmel, és vegyük fel t?le, a küldetést A Tale of Two Tomes . A f? harc el?tt, mennyünk a kis szobákba, és M2.11 (5), keressünk az emeleten, egy kulcsokat, könyveket, és ami a legfontosabb, egy üvegnyi vért, jól nézzünk körül. Fejezzük be a „A Tale of Two Tomes” küldetést M2.11 (2) (a lépcs? alatti ládában), így kapunk egy különleges varázslatot.
Mentsünk!!!
Az utolsó elem megtalálható a hídon, ahol a sárkány alszik, vegyük fel a sárkány pikkelyeket (Dragon scales) kicsivel az oltár el?tt van. Majd fussunk vissza gyógyulni.

Idézzünk egy démont, és fussunk az oltárig. Nyissuk meg az inventorit, és használjuk az Orbis Arcesso könyvet. Amdusias át fog változni, emberi formába, fussunk vissza a kapuig, majd felgyógyulva verjük le Amdusias-t. Harc után vegyük fel a könyvet, amely megjelenik az oltáron. Megkapjuk a Hall of Echoes Bound küldetést M2.11 (4), amely 4 kisebb missziót, tartalmaz. Ez részletesen a következ? fölrészen írom le. Irány a teleport M2.11 (6). Találkozunk Damian-el, és le kell verni pár katonáját. Teleportálás a Santinel Szigetre M2.11 (M3).
Jutalom: 1100 tapasztalati pont, 180 arany.
Broken Valley -- Titkok
Gondolatolvasás
A keresked? Lamotte M2.1 (3) csökkenteni fogja az árait!
Arnold M2.1 (4), Tudni fogsz az övr?l, amit a barakkokban hagyott.
Derk M2.1(6) ) ? is csökkenteni fogja az árait
Derk M2.1 (6). Beszélni fog arról, hogy a Tim’s kocsmája mellett lév? istállóban elvesztette a pincéje kulcsát M2.1 (7).
Winthrop M2.1 (10), Oda fog vezetni téged a fegyveréhez, amit elvesztett a Jackson farm közelében.
Linda -- a molnár lánya M2.1 (10), Tudni fogsz az elveszett táskáról a kápolnában M2.2.
Upton M2.1 (10), Elvezet téged egy kulcshoz (a fazékban), minek köszönhet?en ki fogod nyitni a pincét a vízimalomban. Ott fogsz találkozni az alkimistával Abanayabar-ral M2.3 (1). Ezután eltudod majd készíteni a bájitalokat, a talált növényekb?l.
Abanayabar M2.3 (1), Megadja a jelszót a raktárhoz M2 (2,13), “Illuminatus”.
Furmank Locke M2.1 (12), Megtudod a jelszót: “Arany, több arany!”. Ha kimondod, találhatsz pár cuccot.
Tim M2.1 (7), Nem csak alacsonyabbak lesznek árai, de ? is feltár egy rejtett helyet, amit a növények között a kápolnában találsz 2,2!
Locke M2.1 (7), Csökkenteni fogja az árait!
David M2.1 (7), Megtudod, hogy ? az, aki összeszólalkozott Richard-al. Ha úgy döntesz, hogy nem szólsz err?l, akkor kapsz bajnok keszty?t, és 1 további küldetést (nem mond semmit az elején, el?ször meg kell ijeszteni a fiút egy kicsit). Ha jelented az ügyet, Richard menekülni fog, a keszty?t nem kapod meg.
Brave Sir Robin M2.1 (7), Megtudhatjuk, hogy a raktárban “patkányok” a jelszó.
Dana M2.1 (14), ? elárulja neked, hogy a pince kulcsot férje, az egyik gerendán tartja a házban, és így meg tudod találni Jackson’s Diaryt.
Quincy M2.1 (13) Kapsz egy „stats” pontot.
Naberius M2.6 (1), Megtudod a raktár jelszavát.
Arben Ghost M2.2 (1), Meg tudhatod, hogy elvesztette pajzsát az egyik Orobas barlangba, ahová egy sárkány repült.
Toshan M2 (2), Kapsz egy „stats” pontot.
Lord Lovis M2 (2), A trón ládája nyitható lesz.
Christopher M2 (4), Kapsz egy stats pontot, és megtudod kedvence a rum (küldetés tárgy).
Tagos M2.9 (2), Kapsz egy stats pontot.
ZixZax M2 (6), Kapsz két skill pontot!
A Könyvtárostól M2.11 (2), tanulni fogsz egy új ábécé-t. Olvasd el a könyvet az állványról, amit majd az alsó szinten találsz, és kapsz két stats pontot.
Amdusias M2.11 (4), ? ad el a jelszót ládájához (fegyverek), amely megtalálható a szellemes szoba közelében. M2.11 (5).
Dreavan M2 (9), Megkapod a jelszót a pincéhez M2 (2,14).
Filip / Jenae M2 (10), Kapsz egy stats pontot.
TIPPEK
- Ahhoz, hogy a ládához juss M2.7 (S1), nyomd meg a gombot az egyik falon. A legfontosabb M2.7 (K1), a láda az asztalon.
- Találkozz Bellegarral minden egyes megjelölt helyen M2 (7), és öld meg a szörnyeket, amiket megidéz. Utána irány az a helyszín, ahol kellett volna találkoznunk a Rhodeal M2 (1), Még egyszer szembe kell nézniük minden a szörnnyel, és kapunk egy nagy halom aranyat, és tárgyakat jutalomként.
- Gy?jtsd össze mind a négy pergamentet M2 (P), és vigyük el ZixZaxnak M2 (6). Egyszer csak szól nekünk, és megtudhatjuk a jelszót a különleges teleporthoz.
- Találd meg a három sárkány Crystal (Maxos templom bejáratának két oldalán vannak, az egyik közvetlenül a teleport mögött mélyen), és ezután tegyük ?ket a szobrokba, ha kész, a közelben ZixZax M2 (6) ládája jelenik meg.
- Egyszer Sosostra M2 (8) elmeséli neked hogy a közeljöv?ben, lefelé a folyó mentén, megjelenik majd egy fehér nyúl, kövesd majd, amíg el nem éred a kincset. Ha még egyszer visszatérsz a Fortune Tellerhez, akkor szembe kell nézned egy katonával a hídon, a déli régióban. Az utolsó jóslatnak is eleget teszel, ha egyszer sárkánnyá változol.
- A kápolna melletti pince nyitása: “Amikor a balhézó katonákat elzavarod Tim kocsmájából, akkor csak annyit kell mondani a kapitánynak, hogy minden rendben volt, így nem küldi el a 3 részeget trollt ölni. Rögtön utána visszamész a barakkba, ahol megköszöni neked a 3 részeg hogy nem dobtad fel ?ket a kapitánynál, és már adnak is egy új quest-et, amihez jár egy kulcs, azzal lehet lejutni, a kápolna melletti pincébe.” (norran)
SENTINEL ISLAND

M3 Térkép -- Sentinel Sziget

1. Sziget bejárata
2. Hermit (keresked?)
3. Jonah
4. Tombstone
5. Vacca
6. Wyvern Anya Tojás (Mother Egg)
7. 7. Necromancer totem
8. Wesson (varázsló)
9. Alkimista totem
10. Jonelath (nekromanta) / Igor (nekromanta)
11. Allan (alkimista)
12. Catherine -
13. Enchanter totem
14. Hermosa (tréner) / Barbatos (alkimista) / Radcliff (varázsló) / Turgoyn / Sam
(keresked?)
15. Kenneth (tréner)
16. Elfrith
17.Tréner totem
18. Ancient Journal
19. Battle Tower M4
20. 20. Michael’s Raft
Sentinel Sziget -- F? küldetések
The Prophecy M3(1) – A Jóslat
Candles in the Wind M3(4) – Gyertyák a Szélben
The Second Coming M3(4) – A Második Eljövetel
Breaking an Entry M3(4) – A Bejárat Áttörése
What’s in a Name? M3.3(6) – Mi a Neved?
Laiken in his Lair M3.3(9) – Laiken Fészke
Q= The Prophecy – A Jóslat

A szigeten az els? feladatod, hogy a Battle Tower-be tanárokat kell verbuválnod. El?ször beszélni kell a tanárokkal, majd a megfelel? totemnél választani közülük. Kétszer is gondold meg, miel?tt választasz, mert nem lehet visszacsinálni. Minden tanár, különböz? speciális dolgot kínál. Miután a tanárokat kiválasztottad, és végeztél a totemekkel, jutalmat kapsz.
Alchemist Totem: M3 (9), Allan (hazug, ? nem alkimista) M3 (11), Barbatos (bájital, ?t válasszuk) M3 (14);
Jutalom: 750 tapasztalati pont, 400 arany.
Necromancer Totem: M3 (7); Joneloth (nyíl, és penge védelem) M3 (10), Igor (mágikus védelem, ajánlott) M3 (10);
Jutalom: 750 tapasztalati pont, 400 arany.
Enchanter Totem: M3 (13); Wesson (páncélok) M3 (8), Radcliff (fegyverek) M3 (14);
Jutalom: 750 tapasztalati pont, 400 arany.
Tréner Totem: M3 (17); Hermosa (közelharci fegyver) M3 (14), Kenneth (távolsági fegyver) M3 (15);
Jutalom: 750 tapasztalati pont, 400 arany.
Ezen kívül kapni fogsz jutalmat, ha a feladat teljes.
Jutalom: 3.750 tapasztalati pont.
Q= Candles in the Wind – Gyertyák a Szélben

A titokzatos sírk? M3 (4) körül három gyertya áll, és egy üzenet, amelyben arra kérnek, hogy tompítsd le a szelet. Ehhez szerezned kell egy varázslatot. Megkapod a Elfrith varázs könyvét, ha elvégezted az Ember a vízben küldetést M3 (14). Az varázskönyv elolvasása után, a szél lecsendesedik, és így már meg tudod gyújtani a három gyertyát a közeli a sírk? körül. Majd Sassan szelleme megelevenedik.
Jutalom: választható.
Q= The Second Coming – A Második Eljövetel
Ahhoz, hogy Sassan segíteni tudjon Laiken ellen, halandó formát kell öltsön. Irány a barlang M3 (M3.2), ahol meg kell találnunk egy gy?r?t. Kapni fogsz egy jelszót, amelynek segítségével megnyitod a kaput. Irány a terem vége, ahol meg találod Sassan ékszerdobozát, és benne a gy?r?t. A visszafelé vezet? úton Sassan gonosz „oldala” jelenik meg M3.2 (1), megidéz néhány szörnyet, és megtámad. Ha tiszta az út, térjünk vissza a szellemhez M3 (4), és adjuk vissza a gy?r?t.
Jutalom: választható
Q= Breaking an Entry – A Bejárat Áttörése

Kövessük Sassan-t, az eltorlaszolt kapuig -- portál közelében az Enchanter totem-nél M3 (13). El?ször Laikene-en, és csapatán kel áttörnünk az átjáróban, majd irány a banditák laktanyája M3 (M3.3). A torony f?kapuja zárva lesz M3 (19). Bejutás a föld alatt, mindig csak el?re.

1. Rejtett átjáró
2. Robbanótöltetek
3. Elijah (Illés)
4. Eltemetett átjáró
5. Eltemetett átjáró
6. Sassan
7. Erlking
8. Grimm (0 szint)
9. Razakel
K3 Kulcs a ládához S3
K4 Kulcs az ajtóhoz D4
K5 Kulcs a ládához S5
Az els? átjáró a bal gombbal nyitható meg. A gonosz Sassan visszatér, hogy eltorlaszolja a folyosót el?ttünk. Foglalkozunk a banditákkal, és tovább el?re. Találd meg az egyik cella végén M3.3 (1), a titkos gombot, és el?bukkan egy újabb folyosó. A folyosó végén találunk néhány robbanótöltetet M3.2 (2). Az eltemetett átjáróba helyezzünk el egyet, M3.3 (4) és mennyünk biztonságos helyre -- Robbanás.
Jutalom: Választható
Q= What’s in a Name? – Mi a Neved?

Egy könnyebb módja annak, hogy megszabaduljunk Laiken-t?l, idézni kell egy olyan démont, amivel az ellenségünk lelkét korlátozzuk, – ha a démon elbukik, ? is. Sajnos, nem tudni a szörny nevét. Azonban kaphatunk egy kis segítséget egy koboldtól Erlking M3.3 (7), bár ? néma. El?tted egy lift (irány a 0 szint).
Level 0
Menj a végig, és öld meg a szörnyet, melynél a kulcsfontosságú cseppek K4 vannak, és találsz egy teleportot is. A kulccsal nyitni tudod majd az ajtót a második szinten, ami a goblinhoz vezet D4. Valamint beszélni tudsz Grimm-el M3.3(8) , aki boldogan visszatérne a helyére, amint megölöd Laikent.
Level 1
Itt léptél be a liftbe (start).
Level 2
Nyisd ki az ajtót D4, a kulccsal K4, amely a szörnynél volt a 0 szinten. Mennyünk a koboldhoz Erlking M3.3 (7), és olvassuk a fejében. Utána mennyünk a könyvespolchoz, és keressük a megfelel? könyvcímet. A titkos szoba megnyílik, bent találjuk a ládát S5. Benne találjuk az információt, a démon nevét.
Level 3
Harcoljunk, verjük le a hordányi szörnyet. Miután legy?ztük az utolsót is, amelyet korábban az asztalon feküdt, akkor meg kapjuk kulcsot K5, ami megnyitja a ládát S5.
Level 4
Mennyünk Sassan-hoz, és mondjuk meg neki a démon nevét, irány a szoba M3.3 (9), ahol az idézés lesz. Ott találkozni fogunk ismét Sassan gonosz „lényével”, de utoljára. Ha készen állunk a küzdelemre Razakel ellen, beszéljünk Sassan-al.
FIGYELMEZTETÉS: Ha elfogadjuk, hogy a démont megidézi Sassan, minden oldalon a befejezetlen küldetések (Broken Valley) automatikusan törl?dnek.
Jutalom: választható
Q= Laiken in his Lair – Laiken Fészke

A harcban egyszer Razakel megmenekül (majdnem meghal), így nem lesz más választása, mint szembenézni veled, mint Laiken. Le kell gy?znöd a démont, sok szörnyet, és idézett lényt. Elég nehéz harcra készülj (potionok, er?sít? italok, stb.) . Sassan felajánlja segítségét, három lehet?ség közül választhatsz:
- Laiken-t támadja,
- Gyógyítson téged (ajánlott), vagy
- Idézzen halottakat.
Irány a lift M3.3 (M4), a trónterem. Miután legy?zted a démont, és gyakorlatilag Laiken-t, Damian, és Zandalor meg fog jelenni. Miután a beszélgetés véget ér, siess a k?höz, amelyeknek köszönhet?en sárkánnyá alakulhatsz.
Jutalom: 3.750 tapasztalati pont, 1 választható dolog.
Szabadulj meg a fészkekt?l a Szigeten, és öld meg az összes Wyverns-t. Egy jelenet fog lejátszódni, ahol látni fogod, ahogy Damian pusztítást visz véghez Broken Valley-n.
Innent?l, ha megnyomod a “U” gombot, egy menü jelenik meg a jobb oldalon, melynek segítségével a tanári szobákba, vagy a trónterembe teleportálhatsz bármikor, és az alsó ikonnal meg vissza, ahonnan teleportáltál.
A “Q” gombbal lehet sárkánnyá változni, és a más utakat keresni, ha elakadnál. Némelyik részen ezt a képességet nem tudod alkalmazni!
Sentinel Sziget -- Titkok
GONDOLATOLVASÁS:
Hermit (Remete) M3 (2), a keresked? csökkenteni fogja az árait.
Vacca M3 (5), megtudjuk, hogy megtalálható Hermit mágikus íj a ládában.
Catherine M3 (12), Megkapod a jelszót a kapuhoz M3 (M3.2.)
Sam M3 (14), a keresked? csökkenteni fogja az árait, és fog csinálni cuccot, ha hozol neki Desert gyökeret.
Elijah M3.3 (3), A titkos folyosóról lesz tudomásod. M3.3 (2).
Erlking M3.3(7) , A szekrényr?l válaszd ki a ballada könyvet, és láthatóvá válik egy titkos szoba.
Sassan M3.3(9) Kap egy további stats pontot.
Trónterem -- F? küldetése
Q= Hall of Echoes Bound -- Revelation -- Az Elfojtott Visszhangok Termének Feltárása
Megtalálod a Maxis ’scroll-t, amelyet majd a Teremben (Hall) kell használnod. M4 (3).
Jutalom: 3.750 tapasztalati pontot, 1320 arany, 1 választható dolog.
TRÓNTEREM

1. Battle Tower Exit
2. Harry / Tom / Dick (keres?k)
3. Maxos “scroll
4. Hermaphroditosz (illuzionista)
5. Sassan (keresked?)
S1 Láda (Kulcs kell hozzá, a tanárok ládáit nyitogasd ki szintenként)
Throne Room -- Titkok

Gondolatolvasás
Sassan M4 (4) Kapsz egy újabb skill pontot.
Jonelath / Igor (nekromanta Platformja) Kapsz egy újabb skill pontot.
Allan / Barbatos (Alkimista Platformja) Kapsz egy újabb skill pont.
Kenneth / Hermosa (Tréner Platformja) Kapsz egy újabb skill pontot.
Wesson / Radcliff (varázsló Platformja), Kapsz egy újabb skill pontot.
Egyéb
Alapos keresést követ?en a tanár helyeken, és a trónteremben, találhatsz számos könyvet, melyek elolvasva (use) sárkány skill pontokat érnek.
OROBAS FJORDOK

1. Crabbe
2. Cadby
3. Laura
4. Simeon
5. Jievaras (Tree)
6. Yggdragsil (Tree)
7. Irminsul (Tree)
8. Beird (keresked?) / Abram (keresked?)
9. Lister
10. Artemas (keresked?) / Tibus / Jedediah
11. Jack Bolton (tetem)
12. Jimmy Dean (tetem)
13. Mullet (keresked?) / Zeppelin F? Oldal / Sepp / Irwin (keresked?) / Aurelius / Morgan / Leon (keresked?) / Brutus / Sejanus
14. Tilian / Montagu
15. Quintus / Gwyn / Eamon / Gobie / Mona / Nicolas (keresked?) / Beatrice
16. Moor
17. Alrik
18. Hall of Echoes
Jelzések:
S= Léghajó alkatrészek
S1 Gremor család ládája (titkos, kulcs kell hozzá)
Bányák, Utak, Járatok:
M5.1 Broken Valley
M5.2 Primordial Cave
M5.3 Sinister Cavern
M5.4 Dark Cave
M5.5 Imps’ Lair
M5.6 Lost Tomb
M5.7 Depleted Ore Mine
M5.8 Stone’s Flying Fortress
M5.9 High Hall Mines
M5.10 Mysterious Cave
M5.11 Raze’s Flying Fortress
M5.12 Kali’s Flying Fortress
M5.13 Red Hammer Tribe
M5.14 Well Cave
M5.15 Orobas Crypt
M5.16 Bone Burrow
M5.17 Keara’s Flying Fortress
Orobas Fjords F? Küldetések

Q= Hall of Echoes Bound -- X marks the Spot M5.2(5) -- Az Elfojtott Visszhangok Termének – X jelek nyomai
Q= Reaping the Seeds M5.2(3) – A Magvak Betakarítása
Q= Hall of Echoes Bound -- Lock and Key M5.20(2) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Zár és Kulcs
Q= Hall of Echoes Bound -- Come to no Harm cz.1 M5(13) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Ártalmatlan Érkezés 1. rész
Q= Hall of Echoes M5(18) -- Visszhangok Terme
Q= Hall of Echoes Bound -- X marks the Spot M5.2(5) -- Az Elfojtott Visszhangok Termének – X jelek nyomai
Miután a teleportáltál az Orobas Fjordokhoz, keresd meg az utat a titkos barlanghoz, ami a vízesés mögött található M5 (M5.2.)

1. Lift
2. Chicken Rune
3. Golden Statue
4. Kar
5. Patriarch
M5 Orobas Fjords kijárat
Harcolj, nyiss utat a liftig M5.2 (1), amellyel eléred az alsó szinten. Menj egyenesen végig, majd az elágazás után tovább, amíg el nem éred a három sárkány szobrot M5.2 (3).

Ahhoz, hogy megnyisd a kaput, teljesítenünk kell a Reaping the Seeds M5.2(3) – A Magvak Betakaritása questet . Az ajtón belépve, t?zlabda keresztt?zben találod magad, lépkedj ügyesen. A baloldalon, egy fal mögött, találhatsz egy ládát M5.2 (4), a hiányzó kart találod benne. Tedd a helyére a kart, majd húzd meg. Szabaddá válik az út. Menj fel a lépcs?n, és szabadulj meg az utolsó szörnyekt?l is. Elérsz egy sárkányhoz -- Pátriárka M5.2 (5).

? nyitja meg a bejáratot a kastélyba. Visszafelé menet, megtámadnak majd Damian emberei.
Jutalom: 7.500 tapasztalati pontot, 1560 arany, 1 választható dolog.
Q= Reaping the Seeds M5.2(3) – A Magvak Betakarítása
Mind a három szobor kérni fog egy-egy magot, keressük meg a Fákat (Tree) Orobas Fjordok térképén. Lépj ki a barlangból, és a térképen, láthatod azokat a helyeket, ahová még menni tudsz (er?terek védik körbe a sziget nagy részét). Ahhoz, hogy a tovább tudjunk jutni a térkép lezárt területeire, ahhoz be kell zárni az er?tereket. A bunker M5 (8) fölött is akadályt találunk, ezért irány a t?le jobbra lév? „sziget” csücskén lév? teleport. Másszunk fel a létrán, és utána az emeleten találkozni fogunk Lady Kara-val és Lord John-nal. Verjük le ?ket, és a mennyünk a fels? részre, és itt Damian két beosztottjai, Beird, és Abram vár minket. Dönthetünk úgy, hogy megkíméljük ?ket, így mindketten keresked?kké válnak, akikkel tudunk majd üzletelni. A lényeg hogy itt találhatóak azok a karok, amelyek kikapcsolják az er?terek egy részét.

The First Hungry Statue -- Az Els? Éhes-Szobor
Beszéljünk Jievaras-sal M5 (5), a fával, ? azt kéri, hogy szabaduljunk meg a Wyverns-szekt?l, egyt?l egyig. Cserébe megkapjuk a magvat.
Jutalom: Választható.
The Second Hungry Statue -- A második Éhes-szobor
Beszéljünk Yggdragsil-lal M5 (6), ? azt kéri, hogy szabaduljunk meg egy koboldtól, aki épített magának egy kunyhót a fa tetején. Cserébe megkapjuk a magvat.
Jutalom: Választható.
The Third Hungry Statue -- A harmadik Éhes-szobor
Beszéljünk Irminsul-lal M5 (7), ? egy kérdést tesz fel, ha helyes a válasz miénk a mag, ha nem, veszítesz némi energiát. A válasz különböz? lehet, pu: (Amfora, Key). Mentsünk, és próbálkozzunk.
Jutalom: Választható.
Q= Hall of Echoes Bound -- Lock and Key M5.20(2) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Zár és Kulcs
Ahhoz hogy meg tudjuk nyitni a csarnok bejáratát, szükségünk van egy különleges pecsétre, melyet még Maxos rejtett el Broken Valley hegyei közt.

1. Williams
2. Doctor Needleman
G Generátorok
M5 Orobas Fjords bejárat
M5.8 Stone’s Flying Fortress
M5.20 Mine
M5.21 Geshniz’s Headquarters
M5.25 Rayhun’s Headquarters
M5.26 Needleman Storage
Repüljünk egyenesen a bánya bejáratához, pontosan M5.1 (M5.20.) , ehhez azonban el?ször ki kell kikapcsolni az er?tereket, melyek megakadályozzák, a további haladásunkat.

A generátor nincs messze a bányától M5.1 (G). Nálunk lesz a kulcs, ha végeztünk a Guild without Master M5.1 (1) küldetéssel. Haladjunk egyre beljebb, egyenesen el?re. Elérsz egy zárt ajtót M5.20 (D1). A kulcsot M5.20 (K1), Amon kezében M5.20 (1) találjuk. Öljük meg a katonáival együtt. Nyissuk ki az ajtót, és menjünk a nagyterembe, ahol találkozhatunk Ba’al-lal M5.20 (2). Csatlósai vigyáznak majd rá harc közben. Miután megöltük, miénk a pecsét. Használjuk a teleportot a távozáshoz.
Jutalom: 11.250 tapasztalati pontot, 1800 arany, 1 választható dolog.
Q= Hall of Echoes Bound -- Come to no Harm cz.1 M5(13) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Az Ártalmatlan Érkezés 1. rész
Ahhoz hogy az utolsó küldetésünket meg tudjuk csinálni -- Hall of Echoes, a f?várost – Aleroth-ot meg kell látogatnunk. Ez csak egy Zeppelinnel lehetséges, amit a kiköt?ben találhatunk.

Az utat azonban er?terek blokkolják, szabaddá kell tennünk az utat. A bunkert már bevettük, és megnyitottuk az utat M5 (8). Használjuk a különleges teleportot, ami a bejárat mellett van. Az er?terek leállítása után a mennyünk a kiköt?be Sepp-hez M5 (13). Megtudhatjuk, hogy az egyik zeppelin felszállhat. El?ször is fejezzük be az On the Road Again questet M5 (13).
Q= On the Road Again
Össze kell gy?jtenünk a Zeppelin alkatrészeit, kilencet összesen. Alaposan szétszóródtak az egész térképen M5 (S). Az akadályokat szüntessük meg, pusztítsunk el minden a generátort, ballisztát és a fészket.
Jutalom: 6000 tapasztalati pont, 560 arany, 1 választható.
Miután a felszállásra kész a zeppelin, irány Aleroth, ahol be kell fejeznünk a küldetés, második részét:
Q= Hall of Echoes Bound -- Come to no Harm cz.1 M5(13) -- Az Elfojtott Visszhangok Terme – Az Ártalmatlan Érkezés 2. rész.
1. Lift
2. Pilcher (keresked?)
3. Zarniyar (keresked?)
4. Augustus

A szigetre megérkezve üdvözöl majd Zachariah. Megtudhatjuk, hogy Zandalor és Deodatus egy kaput nyitottak, amelyen keresztül egy hullám él?halott lepte el a várost. Ezután találkozhatunk egy pár Slayer-rel, beleértve régi barátunkat Rhode-ot. ? tudja, hogy te egy Dragon Knight vagy, ezért meg akarnak ölni, de Angharad megállítja ?t. Mennyünk a város északi részéhez, és találkozzunk a mágussal. Használjuk a liftet M6 (1), hogy elérjük a fels?bb szintet. Látni fogjuk, hogy egy felb?szült tömeg el akar t?nni a városból a portálon keresztül. Beszéljünk Augustus-sal, aki a lépcs?n áll M6 (4). Engedélyezi a teleport használatát számunkra. Válasszuk ki a teleporton a helyszínt, a lista végén találjuk -- Ministry.
Ha bent vagyunk, menjünk a szoba közepére, és beszéljünk Zandalor-ral. Meg tudjuk, hogy a mágus megszerezte azt a pajzsot, amire szükségünk lesz egy másik dimenzióban, de a portálok nem zárultak be a visszaérkezésekor. Feladatunk, hogy segítsünk neki bezárni az összes (5) portált, feltartva az ellenséget. Amennyiben készen állunk, szóljunk, és mennyünk az els? portálhoz. Az els? kett? feladat nem lesz túl nehéz, távol kell tartani a szörnyeket 15 másodpercre. Minden egyes alkalommal szólnunk kell Zendalor-nak, hogy készen állunk. Amikor az els? kett?vel végeztünk, akkor visszatérünk a szoba közepére, és szembe kell néznünk a többi ellenséggel, ami immár három oldalról egyszerre özönlik, és távol kell tartanunk ?ket 1 percre. Idézd meg lényeidet, és szórjad a varázslatokat, amik nagy területre hatnak. Miután végeztünk, Zandalor-tól megkapjuk a Pajzsot (Shield) . Használjuk a teleportot és térjünk vissza az Orobas Fjordokhoz, ahol befejezzük a Hall of Echoes Bound quest M5 (18).
OrobasFjordok 2
Q= Hall of Echoes M5(18) – Visszhangok Terme

Miután visszatérünk, képesek leszünk kinyitni a kastély bejáratát M5 (18). Olvassuk el Maxos ” Scrollt (use), és menjünk be.
TIPP: Hozzunk annyi, potiont, és er?sít?t, amennyit csak tudunk. Itt tényleg jól jöhet.
Jutalom: 11.250 tapasztalati pontot, 1920 arany, 1 választható.
Ahogy belépünk a kastélyba, a karakterünk átalakul sárkánnyá, és nem tudunk visszaváltozni emberré.

El kell pusztítani a négy fészket, hogy a folyosó meg nyíljon 1.., ha a Wyverns-ek gondot okoznának, hagyjuk ott ?ket. Siessünk a nagy gömbhöz és találjunk ki mellette 2..

Menjünk végig az úton, és megérkezünk az arénába 3..

Feladatunk az, hogy hat hullámban verjük le a már legy?zött ellenségeinket. Ha nagyon gyengék lennénk, próbáljunk lényeket idézni, er?sít? italokat inni. Az alábbi lista a ellenségeink neve, és szintje.
1. Marius (31), Gene (30);
2. Sassan (31);
3. Amdusias (31);
4. Laiken (31), Razakel (30);
5. Lady Kara (31), Lord John (31),
6. Ba’al (32).
Amikor sikerült, a folyosó megnyílik, és ott találunk egy teleportot, lépjünk tovább. Újra sárkányként repülünk tovább egy másik szférába érkezünk, mennyünk egyenesen el?re.

Egy szobába érkezünk, amely valójában Ygern emlékei 4.. Divine arról beszél, hogy megölné a n?t. Egy régi barát Zandalor a mágus is jelen van. Természetesen nem hagyjuk, hogy a n? meghaljon. Ez lesz az utolsó harc a játékban, egy igazi rémálom. Minden cselt, képességet, használjunk, amit tanultunk a játék során.
Mozogjunk el gyorsan, idézzük meg lényeinket, t?z gy?r?, t?z labda legyen maxon, és varázsoljunk bátran. Miután mindenkinek vége, megtudhatjuk, a végkifejletet, fordulatos, csavaros, gyönyör? befejezést láthatunk.
Orobas Fjordok -- Titkok
GONDOLATOLVASÁS
Crak M5 (1), Növekedni ékszer bányászati készségek, mostantól többet tudsz kitermelni.
Laura M5 (3), Kapsz egy újabb skill pontot.
Abram M5(8) , Csökkenteni fogja az árait, miután elmeséli szándékait neked.
Beird M5 (8), Csökkenteni fogja az árait, megtudod Olivia zárjához a kulcs hol van. A kulcs a bunkeren kívül találod.
Lister M5 (9), Kapsz egy újabb skill pontot.
Pátriárka M5.2 (5), Kapsz egy újabb skill pontot.
Artemas M5 (10), A keresked? csökkenteni fogja az árait.
Arthur Gremory M5.5 (2), Megtudhatjuk, hogy miel?tt megnyitnánk a Gremory család kincses ládáját, nyomjunk meg egy gombot hátulján.
Mundus M5.9 (3), Megtudhatjuk, hogy az egyik festett rúnát használva, a trollokat ellen?rzésünk alá vonhatjuk.
Gwyn M5 (15), Megtudhatjuk, a ládához a jelszót.
Irwin M5 (13), A keresked? csökkenteni fogja árait.
Leon M5 (13), A keresked? csökkenteni fogja árait.
Moor M5 (16), A Láda kulcsát egy kicsit magasabb keressük, az egyik a fészekben.
Sepp M5 (13), Kapsz egy újabb skill pontot.
Timpuk M5.13 (1), a keresked? csökkenteni fogja árait.
Svadilfari M5.13 (2), Megtudjuk, hogy a láda mögött találunk egy sárkány páncélzatot, ami goblin-nál van.
Beatrice M5 (15), Megtudhatjuk, hogy a n? harcosokat küldött egyenesen a démon szájába. Amikor ezt elmondjuk neki, kapni fogunk két malachitot!
Nicolas M5 (15), A keresked? csökkenteni fogja árait. Ezen kívül megtudjuk, hogy a láda kulcsa a párna alatt van.
Williams M5.1 (1), Befogja ismerni, hogy könnyen elmondja a kódot a ládához, ha valaki arra kényszeríti, hogy beszéljen.
Doktor Needleman M5.1 (2), megtudhatjuk a raktár jelszavát M5.1 (26).
Keara M5.28 (1), Megtudhatjuk, hogy a szobrok hazudnak.
Raze M5.21 (1), Stone M5.19 (1), Kali M5.24 (2), Xanlosch M5.8 (1), Teljes lesz, az Ulthringa szettünk.
Ba’al M5.20 (2), Kapunk egy skill pontot.
Charon (Hall of Echoes), Kapunk egy újabb skill pontot.
Marius (Hall of Echoes), Kapunk egy újabb skill pontot.
Sassan (Hall of Echoes), Kapunk egy újabb skill pontot.
Amdusias (Hall of Echoes), Kapunk egy újabb skill pontot.
Ba’al (Hall of Echoes), Kapunk egy újabb skill pontot.
EGYÉB TITKOK
Cadbi M5(2) . Kapsz 1000 aranyat, hogy ha segítesz Cadbi-n M5 (2).
Ahhoz, hogy elérd az “elt?n?” ládát (Ore Mine), juss el a karig, használd, az oldalsó platformokon ugráljál felfelé, amíg el nem éred az újabb kart, azt húzd meg kétszer. Így baloldalon meg jelenik egy platform (mentés!). Aztán gyorsan: ugrás bal platform, középs? platform (ez elt?nik egy id? után), és onnan ugorjál föl a ládához. Kész
!
A lift 2 szintjén, a folyosó végén találhatunk három könyvet. Emlékezzünk a sorrendre (kék, piros, fekete), és a gyertyák számára. Ezek véletlenszer?en kerülnek oda. Mennyünk az 1 szintre, ahol képesek leszünk a könyveket elhelyezni. Ne felejtsük el a könyvek helyét, és ennek megfelel?en csináljuk, mint amit odalent láttunk. Egy láda jelenik meg.
Hogy a ládát ki tudjuk nyitni M5.15 Orobas kripta , válaszoljunk három kérdésre:
1. Three skulls;
2. 1 health potion, 2 apples, 1 Droxlerites;
3. Four candles.
Amikor megnyílik a Golden Chest M5 (S1) mindhárom Gremory családtag elméjébe olvassunk: George M2 (12), Catherine M4 (12) és Arthur M5.5 (2). Így megtudhatjuk, hogy hol található a láda, és a jelszót, és tudni fogunk a láda mögötti, biztonsági gombról. El?ször nyomjuk meg a titkos gombot, majd adjuk meg a jelszót.
Gratulálok végigjátszottad a játékot!
Készítette: Bodom
Popularity: 45%
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Be kell jelentkezned ha hozzá akarsz szólni!
















Eddig 3 Hozzászólás érkezett ide: "Divine Divinity 2 – Végigjátszás"
Sziasztok.Segítséget szeretnék kérni..
Én valószínűleg elrontottam..Megidéztettem Sassannal a démont de ugy hogy legalább 4-5 küldetésem élt még Broken Valleyban köztük a ZiXzax-os is.Ugy láttam hogy nincs meg a maxos’s roll pergamen sem így nem tudom véghezvinni az echoes-os küldetést.Valaki tudna segíteni?
Keara’s Flying Fortress
valaki tudja hogy melyik szobornak mi a neve?
http://guides.gamepressure.com/divinityiiegodraconis/gfx/word/1913334875.jpg
itt egy térkép ez alapján.
Segitsetek elakadtam.
A toronyban az van irva hogy a romok alatt találok egy hullát.Pár órája keresem,de nem találom.
Segitsen vki,hogy pontosan melyik helységben és merre található.
Teljesen elakadtam.
Köszi